5. fejezet
A vihar vadul tépte a fákat, a szél ágakat csavart ki és fákat döntött el. Tokio felett éj kék felhők gyülekeztek, s az esőcseppek egyre nagyobbá duzzadtak. Az erdő közelében lévő hegyről sárfolyam indult, egyenesen a tisztás felé, melyen két alak körvonalai látszódtak. Egyikük – egy jól megtermett farkas – a hátára dőlt fa alól próbált kimászni, kevés sikerrel. Társa, az ében hajú Taira idegesen, aggódó arany szemekkel próbálta felemelni a fát. Hasztalan, az edzés minden energiáját felemésztette, csoda, hogy még állni képes volt.
-Kölyök menj fedezékbe. – Szólt a lányra a vöröses farkas, kék szemei parancsolóan villantak.
-Nem. – Jött a felelet, amit fa alá szorulása óta rengetegszer hallott – Kiszedlek innen.
Shuiro mérgesen vonyított fel, nem szerette ha ellent mondanak neki. Ideges volt, mérges magára, amiért nem érezte meg előre a vihar közeledtét. Fejében az elmúlt események képeit vetítette le.
------------------/~/------------------
A nap éppen csak megjelent a horizontot, a kis tisztáson meghúzódókat már ébren találta. Edzettek, mint mostanában minden nap. Teljes erejüket belefektették a támadásokba, agyuk egyfolytában pörgött, hogy győzhetnék le a másikat? A lány hosszú ujjú pólójából éles, méreggel teli tűk kerültek elő, melyek dobálva próbálta eltalálni ellenfelét. Egyik tű sem talált, de ha talált volna sem tudott volna nagyobb kárt tenni a farkasban. Shuiro eltűnt. Taira megállt, lehunyt szemmel koncentrált, próbálta megtalálni a farkast. Hirtelen pattantak ki szemei, ahogy felugrott a levegőbe, ezzel elkerülve a talajon végig haladó repedést. A repedés kezdete az erdőből indult. Taira nem indult el befelé, jól tudta, hogy társa már megváltoztatta búvóhelyét. Mozdulatlanul állt, ujjai között mérgezett tűkkel. Pár perc elteltével egy helyben pörögni kezdett, s pörgése közben elengedte a tűket, amik a szélrózsa minden irányába repültek. A támadást kikerülve, Shuiro fentről támadt ellenfelére. Taira kikerülte a támadást, és ismételten farkas szemet néztek 10 méter távolságról.
-Jól haladsz Kölyök. – Shuiro dicsérő szavaira a lány bólintott, de nem hagyott fel támadási állásából. A harcnak még nem volt vége, a farkas újra eltűnt, s már csak azt lehetett látni, ahogy két mellső mancsával a földre szorítja a lányt. Láthatólag nem ilyen támadást várt.
-Mindenre fel kell készülnöd Kölyök. Olyan támadásokra is, amiket nem tartasz alkalomhoz illőnek. Ebben rejlik egy farkas titka. Képes minden támadásra felkészülni és kielemezni egy pillanat alatt, hogy megfelelően tudjon védekezni.
-Értem, Vezér. – Ugrott ki a farkas alól Taira, majd miután felállt kissé meghajolt.
-Na, gyere Kölyök. Reggelizni is kell valamikor. – Ahogy ezt kimondta az égen egy villám cikázott át, s pár pillanat múlva az eső már zuhogott.
Az erős szél összekócolta Taira felkötött haját és Shuiro bundájába is belekapott.
-Fussunk. – Shuiro nyugodtan nézett körbe, nem gondolta, hogy bármi veszély lesne rájuk.
Taira bólintott, majd oldalán a hatalmas állattal futni kezdett. Már majd nem elérték a barlangot, mikor újabb villám ragyogott fel az égen, és pillanatokkal később becsapott a mellettük lévő fenyőbe. A fa megadva magát, recsegve dőlt el, egyenesen a vöröses farkas hátára, ami nagyot roppant a súly alatt.
------------------/~/------------------
Míg a farkas visszaemlékezett a történtekre, az aranyszemű egyre kétségbeesettebben próbálta felemelni a kidőlt fát.
Az edzés miatt végül pár perc múlva legyengülve ült le a zuhogó esőbe.
-Segítségre van szükségünk. – Közölte a már nyilvánvalót a lány, de ötlete, hogy kitől is kérhetnének nem volt.
-Az erdő másik végében, van egy templom. Menj el oda, és csak ha elállt a vihar gyere vissza. Biztosan segítenek.
-Nem hagylak itt az esőben Vezér. – Taira új erőre kapva ugrott fel, s szemében a remény fénye csillant, ahogy minden erejét összegyűjtve elindult a templom felé.
A széllel szemben való futás, nem vált hasznára, és bosszantotta, hogy nem tud olyan gyorsan haladni, mint általában. Számtalanszor fújta őt vissza a szél, de a kitartás ott volt benne. Nem akart csalódást okozni mesterének, ő annál sokkal büszkébb.
Az ágak felsértették amúgy is sebhelyes bőrét, s mire háromnegyed óra küszködés után elérte a templomot, a vérveszteségtől összefolytak előtte a képek. Szédült, és megtépázott ruhája elnehezedett a víztől. Megállt az erdő szélén, s egy fa törzsébe kapaszkodva vett pár mély levegőt. Nem akarta gyengének mutatni magát.
Határozott, még is kissé remegő lábakkal indult el a templom felé. Vércsík mutatta útját, ahogy a falba kapaszkodva megkerülte a házat. Az ajtó előtt megállt. Nem törhet rájuk csak úgy, hogy ilyen ítélet időben jöjjenek ki és segítsenek rajta.
-Shuironak szüksége van rájuk. – Suttogta, s azzal a lendülettel bekopogott az ajtón.
****************************
A kis csapat ismételten Genkai templomában gyűlt össze. Keiko, Seriyu és Botan Yukinával beszélgettek, míg a négy fiú és Genkai, Koenma újabb híreit hallgatta. Hiei az ablakban ült, s hiába volt csukva az ablak, arcának olykor-olykor neki csapódott egy esőcsepp. Ahogy kifelé nézett az esőfüggönyön keresztül, mint ha egy alakot látott volna a ház felé közeledni. Nem látta tisztán, így nem lehetett biztos benne. Rövidesen azonban megérezte a friss vér illatát. A vér nem halandóhoz tartozott, de biztos volt benne, hogy már érezte ezt az illatot valahol. Csak az nem jutott eszébe, hogy hol.
Kopogtak.
A pusztító viharban, még is jól hallatszott, s Yukina szinte azonnal felpattant, hogy ajtót nyisson az érkezőnek. Mikor kinyitotta az ajtót, felsikoltott s a többieken is döbbent moraj futott végig.
Az ajtóban álló lány csupa vér volt, ruhája átázott, testén megannyi seb futott végig. Felkötött hajából a tincseket már kisodorta a szél, s a hajgumiját is elhagyta valahol. Remegett, a hideg szinte minden pillanatban végig futott a testén. Arany színű szemei azonban eltökéltségtől és aggodalomtól fénylettek.
Mikor Yukina kinyitotta az ajtót, szinte azonnal belépett. Határozott léptei megdöbbentették a csapatot, azon pedig még jobban megdöbbentek, hogy az idegen egyből Hieire néz.
Hiei szemei kerekre nyíltak, ahogy megpillantotta a lányt. Elképzelni sem tudta, hogy miért jöhetett ide, ha eddig nem tette, vagy tették. Shuiro illatát azonban nem érezte, amiből rájött, hogy a farkas valahol lemaradt. Olyan pedig nincs, hogy egy démon ilyen ítéletidőben gyorsabb legyen egy négylábúnál. Mikor a lány ránézett mindent megértett. Baj van, és Shuiro elküldte ide a lányt. A farkas tudta, hogy itt lesz.
-Hiei, segítened kell. – A házban lévő csendet végül a lány törte meg, mindig nyugodt hangja most remegett, torkában gombóc keletkezett, ahogy arra gondolt, mi történhetett ennyi idő alatt barátjával.
-Mi történt gyermekem? – Genkai ocsúdott fel először megdöbbenéséből s felállva a lány mellé lépett, aki ugyan abban a tizedmásodpercben ugrott odébb – Ki vagy te?
- Nem mondom meg idegennek a nevemet. Semmi köze hozzá. – Érkezett a goromba felelet, amely szinte megszólalásig hasonlított Hiei modorára.
-A nevem Genkai én vagyok a templom és a környező erdők tulajdonosa.
-Érdekel is engem, hogy ki maga, mikor a társam a maga erdejének másik végében fekszik törött gerinccel egy fa alatt! – A szavak megdöbbentették a bent lévőket, meglepetésükre a tűzdémon leugrott az ablakból és a lány mellé lépett.
-Te meg hova készülsz Törpe? És egyáltalán honnan ismered ezt a lányt?– Kuwabara felpattant s gyanúsan méregette az ében hajút, aki most Hiei felé fordult.
-Legyen elég annyi, hogy ismerem. – Felelt a tűzdémon, majd felvette éjfekete kabátját és belenézett az arany szemekbe. Pár pillanatig meredtek egymásra, míg nem Taira felsóhajtott és a többiek felé fordult.
-A nevem Taira, a társam pedig egy farkas, Shuiro. – Miután bemutatkozott visszafordult a fiú felé, aki kíváncsian nézett rá – Épp tanított és elindultunk volna vissza reggelizni, mikor elkapott a vihar. Egy villám belecsapott a fába és a fenyő pont Vezér hátára dőlt, ami reccsent egyet. Kb. 1-1,5 órája feküdhet a fa alatt. Ez idáig próbáltam kiszedni onnan, mondanom sem kell eredménytelenül. Ideküldött, meggyőződése, hogy tudsz segíteni, Vörös Tűz.
A tűzdémon épp elindult volna kifelé, mikor Koenma is megszólalt.
-Hiei, megtiltom, hogy elmenj Tairaval. Át kell beszélnünk a küldetés részleteit, és ez az első alkalom, hogy te is itt vagy. Ez sokkal fontosabb, mint, hogy kiszabadítsunk egy farkast.
Taira szemei megvillantak, s egy perc alatt változtak át vörös színűvé. Gerincén borzongás futott át, ahogy lassan négykézlábra ereszkedett. Vicsorgott, éles fogai megcsillantak a bent lévő mesterséges fényben. Torkából mély, fenyegető morgás szakadt fel, körmei kihegyesítek, karmokká változtak.
Mindannyian megdöbbenve figyelték az eseményeket, akkor tudtak csak megmozdulni, mikor a lány visszanyerte uralmát a benne lakozó lény felett. Szemei újra arany színűek lettek, karmai visszaváltoztak körmökké, és a morgás is megszakadt. Felállt majd kiegyenesedett.
-Megbeszélés? – Kérdezte gúnyosan Hiei, s ajkain megvető félmosoly jelent meg – Te osztod itt az észt, mesélsz minden féléről, csak, hogy eltereld a figyelmünket, arról, hogy valójában nem tudsz semmit felmutatni. 4 hete kaptuk meg a küldetést, ez idő alatt nem tudtál egy kiindulási pontot sem mondani. Az ilyen állítólagos megbeszélések pedig általában mindig ugyan azzal végződnek. Te ordibálsz velünk, hogy még mindig nem találtunk semmit, és próbálsz bűntudatot ébreszteni bennünk. Persze, arról sem feledkezzünk meg, hogy nem mondod el a teljes igazságot.
Koenma kikerekedett szemekkel bámult Hieire. Légzése megszaporodott, tüdeje szinte sikított a sok levegő miatt amit bekapkodott. Szemei aggodalmat és félelmet mutattak, nem tudta mire számíthat a tűzdémontól.
-Nem mondja el az igazságot? –Yusuke ökle megremegett ahogy a hercegre nézett.
-N… Nem tudom, miről beszélsz Hiei. – Nyögte ki végül.
-Akkor bizonyára, nem tudsz arról, hogy a Szellemvilág lemészárolta a legtöbb farkas klánt és ha 500 éve nincs háború akkor a Kataki és az Oogata klán is sorra került volna. Esetleg arról tudsz, hogy apádnak a kard csak a hatalom céljából kellett és kell most is?
Újabb döbbent morgás szakadt fel az Urameshi-csapat tagjaiból.
-Igaz ez Koenma-san? – Kérdezte a választól félve Botan.
-Igaz. Valóban így volt, bár azt nem tudom, hogy honnan szerezted ezt az információt. – Ahogy újra a lányra nézett szemei azt mutatták, hogy rájött a lényegre.
-Látom rájöttél. – Kuncogott fel az ében hajú lány – Igen, valóban. Tőlem tudja.
-De te honnan tudod ezt? Ezt csak a Szellemvilág legfőbb vezetői tudják, és a megmaradt néhány klán tag, de ők is már 100 éve meghaltak.
-Ti csak a klán tagokat mészároltátok le, de mi van akkor, ha egy kitaszított vagyok? – A lány ajkain bujkáló mosoly azt sugallta, hogy valami óriási titkot rejt.
-Ki…taszított?
-Oh, igen. Elvégre az Oogata klánban csak fehér farkasok születtek, de mi van akkor, ha egyszer, mondjuk úgy, 150 éve született egy éjfekete farkas, vörös szemekkel, a testén piros tetoválásokkal? Vele mi történhetett?
-Azt akarod mondani, hogy…
A döbbenet mely Koenmán látszott megrémített mindenkit. Jól tudták mire gondol a herceg, de nem tudták elhinni, amit látnak.
-Igen azt. Az Oogata klán kitaszított, amiért ilyen bundával születtem. Először tömlöcbe vetettek, és lebilincselték a kezeimet. A bilincseket még ma is viselem, csak farkas alakban. A társam, szintén kitaszított, a vörös-fehér bundája miatt. Ő már 700 éves, szóval valamit nagyon nem jól intéztél hercegecske. Mellesleg lehet, hogy a klánt kiirtottátok, de a Lebegő Birodalom védelmi rendszere ugyan úgy működik és a halottak szelleme őrzi az egész Birodalmat. Hanone pedig el van zárva, oda nem lehet csak úgy bemenni. És ha meg is szerzitek a kardot, Hanone csak annak engedelmeskedik aki méltó hozzá. Ő választja a társát, nem fordítva. És kötve hiszem, hogy egy farkas klán gyilkosát akarná társául.
Azzal a sebesült lány kilépett a zuhogó esőbe.
-Hiei, nem mehetsz el vele! – Pattant fel Yusuke a lányra mutogatva.
-És ugyan miért nem?
Hiei visszafordult a válla felett, de épp csak annyira, hogy az ajtó mellé letámasztott kardját felvegye.
-Te komolyan megbízol ebben a lányban!? Mi van ha hazudik? – Kiabált Koenma. Nem akarta, hogy Hiei elmenjen, elvégre így jócskán meggyengült volna a csapat ereje.
Hiei végig nézett társain, majd vöröslő szemei a hercegen állapodtak meg.
-Egy biztos… - Kezdte el, s pár pillanatig csend lett, míg folytatta – benned már nem bízok.
-Ha benne nem is, de bennünk bízhatsz Hiei. – Szólalt meg a lány megjelenése óta először Kurama.
-Benned bízok Kurama, azzal nincs baj. De a többiek, Yusuke, Kuwabara, Genkai, Seriyu és Kayko, bennük már nem tudok bízni.
-És Yukina? – Kérdezett rá Yusuke lehalkulva. Megtudta érteni barátját, ő is mérges volt Koenmára, főleg, hogy így becsapta őket.
Hiei egy pillanatra megremegett, de utána ismételten visszavette érzelem mentes arcát.
-Yukina más. Te is tudod.
Azzal kilépett az esőben várakozó lány mellé.
-Biztos ezt akarod? – Taira szemei újra nyugodtan fénylettek, de egy kevés aggódás még mindig volt bennük.
A tűzdémon bólintott, majd a lány után ő is futásnak eredt.
A hátszél előnyükre vált, a háromnegyed óra, amit Taira az odajutással szenvedett, most a harmadára csökkent. Röpke negyed óra alatt érték el a már igen csak megtépázott tisztást.
-Vezér, meg vagy még? – Lépett a lehunyt szemmel fekvő állathoz a lány.
A farkas kinyitotta most tompán fénylő kék szemeit, majd erőtlenül felemelte a fejét.
-Megvagyok még Kölyök, megvagyok.
-Mindjárt kiszedünk innen. Feltéve ha Hiei vállalja, hogy a kardjával tűzifákra aprítja a fenyőt. – Alig, hogy kimondta a tűzdémon ismételten mellé állt, az óriási fa pedig darabokra hullott – Nekem is be kell szereznem egy kardot.
Hiei és Taira közös erővel bevitték a farkast a menedékül szolgáló barlangba, majd a lány nekiállt megvizsgálni társa csontjait.
-Mikorra épülsz fel? – Kérdezte spontán, elvégre jól tudta, hogy a farkasok regenerálódási képessége magasan a démonok fölött van. Elégnek vélt pár napot, hogy az állat ismételten egészséges legyen.
-1 hét, maximum 1,5. – Felelt Shuiro.
-Pihenj Vezér. Addig elnapoljuk az edzést.
-Persze, hogy lazsálhass!? – A hatalmas állat szemrehányón nézett a lánnyal, szemei egy kérdést sugalltak; Ugye ezt te sem gondoltad komolyan? – Majd edzel Vörös Tűzzel. Mindkettőtökre ráfér a gyakorlás.
Ebben maradtak. Hiei új társait próbálta kielemezni, miközben gondolatai közé még mindig befurakodtak Yusukéék szeme, amikor kijelentette, hogy nem már nem bízik bennük. A szemek tele voltak csalódással, amik nem hagyták nyugodni.
A vihar egész éjszaka tombolt, nem hagyta pihenni a szabadban alvókat. Persze ez Shuironak nem jelentett gondot, törött gerince miatt rettenetesen elfáradt, így minden érzékszervét kikapcsolva aludt el. Taira a barlang falánál ült, új társukkal szemben, s a felettük gomolygó sötét, kékesszürkés felhőket bámulta, pislogás nélkül. Elmélázott, majd rövidesen ő is álomba merült.
Hiei nem aludt el. Hallotta, mikor a vele szemben ülő lány elnyúlik a barlang hűvös talaján, de nem fordított rá túl sok figyelmet. Gondolataiba merülve várta a hajnalt, hogy egy új csapat tagjaként ismerje meg a démonvilág.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
