1. fejezet


A vonat hangosan dudálva hajtott ki a peron mögül, maga után hagyva megannyi turistát, hazaérkezőt. Az állomás tele volt emberekkel, mozdulni sem lehetett a tömegtől. Az éjszakai levegő fülledt volt, nagy vihar közeledett. Az éj bogarai visszahúzódtak, érezték a közeledő esőt.
A tömegből egy lány vált ki. Éjfekete haját két copfba fogta, ám jó néhány tincs szabadon hullott bal szeme elé. Az éjfekete hajban vöröslő tincsek villogtak büszkén. A lány arany barnás szemével közömbösen mért végig mindenkit, aki elhaladt mellette. Nyakára egy vékony cérnaszerűséges volt tekerve, rajta egy aprócska, szív alakú medállal. Éjfekete pólója egy együttest hirdetett, fehér betűkkel. Kezein fekete, ujjatlan kesztyű feszült. Farmernadrágot viselt, fehér kockákkal kirakott övvel, melyen a csatot egy kettétört szív alkotta. A nadrág jobb oldali zsebénél egy lánc lógott. Fekete sportcipőjével unottul rugdosott egy kavicsot, miközben maga után húzta kerekekkel ellátott bőröndjét.
Kiérve a tömegből mely még az utcákon uralkodott, lefordult egy sikátorra. Biztos volt benne, hogy oda senki nem fogja követni. Az emberek félnek a sötéttől. Ez sosem fog változni, hiába is tiltakoznak. Mondta mindig. Nyugodtan sétált végig a kihalt utcaszerűségen, míg nem egy apró parkhoz ért. A parkot nem sokan ismerték, szinte senki. Ez volt a kedvenc helye, ugyan is itt mindig nyugalom volt. Nem rohant senki és a levegő is érezhetően sokkal jobb volt, mint az utcán.
Táskáját ledobta egy padra, ő maga pedig elterült a fadarabon. Ujjaival megmasszírozta halántékát, majd lehunyva szemeit, kezeit összekulcsolta a hasán. Pillái meg-megremegtek ahogy egy-egy hűvös fuvallat végigsuhant testén, ám nem mozdult. Pihent.
Fél órával később hirtelen ült fel. Izmai megfeszültek, gerincoszlopán borzongás futott végig. Szemei téglavörös színben pompáztak, torkából mély, állatias morgás tört fel. Teste pulzálni kezdett. A jelenség alig tartott tovább pár másodpercnél, majd elhalt. A lány szemei újra arany barnák voltak, és a morgás is elcsendesült. Zihált. Homlokán apró verejtékcseppek gyöngyöztek, szeme sarkában kicsiny könnycseppek csillogtak. Testét átjárta a hideg, ám ez mást volt mint az előző. Megérezte a csípős hideget, karjai libabőrösek lettek, ahogy mélyet sóhajtva ült fel a padon. Kinyújtózkodott, majd felállt s megmozgatta elzsibbadt lábait. Ezután felvette táskáját s a pad mellett álló fa kivágott odújába tette. Nem bízott semmit a véletlenre. Abban a táskában vannak a legféltettebb kincsei, a világ összes kincséért sem válna meg tőlük.
Miután eldugta a táskát, körbenézett, s kissé felemelve fejét mélyet szippantott az éjszakai levegőből.
-Shuiro. – Hangját lágy dallamként vitte tovább a szél, eljuttatva a város minden apró zugába. A hanglejtés mellyel barátját hívta várakozó volt, és szeretettel teli.
Az egyik fa takarásából egy megtermett állat lépett ki. Árnyéka rávetődött a szemközti falra még félelmetesebbnek mutatva, mint amilyen valójában. Vöröslő bundájába belekapott a szél, kékes szemei boldogságtól csillogtak, ahogy megpillantotta társát.
-Hiányoztál Kölyök. – Az állat közelebb lépett a lányhoz, s nyelvével végig nyalta annak arcát, köszönés képen. Boldogan vonyított fel, örült, hogy újra láthatja az ében hajút.
-Te is Vezér. – Az aranybarna szemű lány kivillantva szokatlanul hegyes fogait ásított egyet, majd szemeit a teliholdra függesztette – Gyönyörű esténk van.
-És ilyenkor az ösztönök is felélednek. – Értett egyet az óriás termetű lény. Ő is az ég felé fordult, majd lefeküdt a puha fűre.
A lány megszokott mozdulatokkal vackolta be magát társa meleg bundája közé. Shuiro, fejét mellső mancsaira hajtotta, s karmazsin vörös, dús farkával takarta be az alvót. Egy utolsó pillantást vetett a holdra, majd szemeit lehunyva merült felszínes álomba.
**************************************
Eközben a város másik végében, egy park egyik fáján egy fekete ruhás fiú ült. Éjfekete hajával játszott a szél, s kabátjába is belekapott olykor-olykor. Szemei le voltak csukódva, külső szemlélő azt hihette, hogy alszik. Pedig nem így volt. Éberen figyelt, minden izmai felkészült egy esetleges támadásra. Hátát a fa törzsének vetette, kezeit összefonta mellkasánál.
-Shuiro. – Hallatszott a szélből a gyönyörű hang, mely hallatán szemei kipattantak, s körülnézett. Senki nem volt a közelében, ám ahogy jobban szétnézett az egyik épület takarásából egy megtermett állat lépett ki. Az utcai lámpa fénye megcsillant gyönyörű bundáján, látszott, hogy ő is a hangra jött elő.
Fejét az ég felé emelte, s aprót szippantott a levegőből. Szemeivel gyanúsan pásztázta a parkot, s pár pillanatig az imikora bámult. Szemei parancsolóak voltak, figyelmeztették a fekete hajút, hogy maradjon a helyén. Ezután elszelelt.
A fán pihenő fiú kíváncsian meredt a lény után, ám nem mozdult. Nem tartotta fontosnak, hogy utána eredjen. Helyette újra lehunyta szemeit, s átadta magát a jóleső álomnak, mit sem sejtve, hogy unalmas élete rövidesen a feje tetejére áll.
**************************************
Tokio városában mindenki álomra hajtotta a fejét. Arcuk kisimult, nyugodtak voltak, álmaikban semmi sem fenyegette őket. A levegő még mindig fülledt volt, s a bogarak is egyre inkább elhúzódtak. Az égen egy felhő sem volt, ám a csillagok ugyan úgy, ha nem szebben ragyogtak mint máskor. Fényük megvilágította a város mit sem sejtő lakóit, s a hold is békésen sütkérezett a sötét égen. S mikor minden házban leoltódtak a villanyok s emberek százai aludtak el ugyan abban a pillanatban az égen egy villám cikázott át. Felhők érkeztek, s takarták el a holdat, teljes sötétségbe borítva ezzel a várost. Az eső halk, monoton hangján kopogott, ám ez sem a fán pihenő imikot, sem a tőle távol szintén alvó barátokat nem zavarta. Nyugodtak voltak, s nem is gondolták, hogy pár nap múlva életük 180°-os fordulatot vesz, egy találkozást követően.